Herczeg Ferenc: Bizánc

Herczeg Ferenc 108 éve bemutatott (1904) színdarabját újította fel a most átadott, gyönyörűen renovált székesfehérvári színház. A kívül-belül pazar épület egy régi, elfelejtett darabbal rukkolt ki. Herczeg művét, ami a maga korában szakmai elismerést és közönségsikert hozott a szerzőnek, a háború óta nem játszották.

A történelmi tárgyú dráma 1453-ban játszódik, cselekménye Bizánc mohamedánok általi bevételének napján játszódik. Miért esett el Bizánc, s lett a török invázió martaléka a keresztény város? Talán, mert kevesen védték a királyi várat, a túlerő győzött, nem harcoltak lelkesen a zsoldosok, rosszak voltak a hadvezérek. Mindez igaz lehet, de nem ez volt a baj. A szerző szerint nagyfokú erkölcstelenség és az árulás veszejtette el a várost. Lakosai már jóval a város bevétele előtt meghódoltak a török szultánnak és csapatainak, eladták magukat és javaikat az ellenségnek, alig várták, hogy Constantin császár elvonuljon, vagy hősi halált haljon, mert a nép és a kegyencek az új hatalommal akartak lepaktálni, a régi már unalmas volt. Így vélte ezt a várkapitány, a tengernagy, a pátriárka, az udvarhölgyek, Leonidas spártai leszármazott, és maga Iréne császárné is, aki már régen gyűlölte hős Constantinját. A császár eddig vakon bízott alattvalóiban, hozzátartozóiban, nem látta a körülötte lévő veszélyt, nem tudta, hogy mindenki elárulja, kivéve a genovai zsoldosokat, akik hűek mindhalálig hozzá. A dráma épp azt mutatja, mit tesz Constantin, amikor rájön arra, elárulták, nincs értelme a további harcnak.

Herczeg országgyűlési képviselőként írta meg a Bizáncot, mert látta, hogy a századelő parlamenti obstrukciós politikája végveszélybe sodorja a nemzetet, politikában való csalódása íratta vele a nagyszabású drámát. Megérzése később igazolódott a háború kitörése után, és torkollott az ország megcsonkítása, forradalom, diktatúra tragikus végkifejleteibe.

Bagó Bertalan rendezése felvillantotta az egyik lehetőséget, amelyben érthetővé válik a mai néző számára a darab eszmeisége. A várat egy hatalmas acélkapu szimbolizálja, vetített háttérként látjuk a középkori Bizánc falait a tenger partján, a szereplők félig korabeli jelmezben, félig mai ruhában jelennek meg (díszlet és jelmez: Vereczkei Rita). S hogy ne csak jelmezes szereplők rohangáljanak le- s föl a színpadon időnként szöveget mondva, a tánckar pantomimjátékot ad elő, ami a „húzd meg, ereszd meg” magatartásról szól - szellemesen -, ehhez járul a színpadon felállított élőzenekar, ez adja meg a műben elhangzó dialógusok alaphangulatát, növeli a feszültséget, amikor kell, vagy könnyeden aláfest, ha szükséges. (Koreográfus: Horváth Csaba; zeneszerző: Dobri Dániel).

Kétségtelen, hogy eljött az ideje a „Bizánc” felújításának, most is úgy érezhetjük, hogy valami nagy árulás van körülöttünk, a környező világ felzabál bennünket képletesen és valóságosan is. Herczeg színdarabja többféle lehetőséget nyújt ennek kibontakoztatására, a székesfehérvári volt az egyik, amely felkeltette az érdeklődést a téma iránt, de nem döbbentett meg úgy istenigazából bennünket.

A hatalmas szereplőgárdát felsorolni sem egyszerű feladat, Hirtling István és Kubik Anna Konstantin illetve Iréne szerepében nagyon igyekeztek a maximumot adni, de kicsi volt a mozgásterük, nem tudtak megfelelően kibontakozni. Az összes többi szerep epizód, közülük hármat láttam kiemelkedőnek, Sághy Tamásra Demeter nagyherceg szerepében oda kellett figyelni, dühkitörései, szögletes mozgása, mániás fejbiccentései nagyszerű alakítást eredményeztek. Egyed Attila hűvös és kimért volt Giovanni zsoldos kapitányként, míg Tamási Zoltán Lala Kalil követként a szomorú vég előrejelzésében volt kiváló.

A Vörösmarty Színházé az érdem, hogy eszébe jutott Herczeg Ferenc remekműve.

Budapest, 2012. november 22.

Földesdy Gabriella

Írjon nekünk, ha a portállal vagy az oldallal kapcsolatban mondanivalója van:

Az oldalon szereplő információk, képek, publikációk és adatbázisok szerzői jogvédelem alatt állnak. © | Javasolt minimális képernyő-felbontás: 1024 x 768