Válogatott idézetek a boldogságról

 

A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.

Móricz Zsigmond

Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Wass Albert

Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.

Gróf Széchenyi István

Az emberi szívnek nincs nagyobb boldogsága, mint boldogságot látni, melynek alkotói mi vagyunk.

Eötvös József

Ha akarsz lenni kicsit boldogabb:
Tartsd kicsit távolabb a dolgokat
Magadtól - s nem fognak gyötörni.
Nem fogsz a percek rejtett zátonyán
Boldogtalan hajó Te, összetörni.
Ne ismerkedj a dolgok lényegével,
Csak friss hamvával, csillogó színével.
Úgy, mint a fecske a víz tükörével.

Reményik Sándor

 

 

A pokolban is lehet boldog az ember, ha együtt lehet azzal, akit szeret.

Wass Albert

Aki boldogtalan nem volt, nem tudja megbecsülni boldogságát.

Petőfi Sándor

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Márai Sándor

Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!

Böjte Csaba

 

 

Gazdag az, akinek több a pénze, mint a vágya, és az a szegény, akinek a vágya több, mint a pénze… A boldogság titka nem az, hogy még többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van, és hogy kitöltsük életünk üres kereteit ahelyett, hogy azokat tovább tágítanánk.

Szent-Györgyi Albert

A boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.

Kosztolányi Dezső

 

 

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,egyetlen titka:adni,mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok–sok önzetlen, tiszta szeretetet.

J. W. Goethe

Az egészség eszköz a boldogsághoz. Önmagában nem garantálja a boldogságot, de szükséges hozzá.

Lenkei Gábor

Hagyj fel azzal, hogy valaki mástól várod a boldogságodat! Ne várj arra, hogy virágokat kapj, Isten adott neked magokat, ültesd el őket, és neveld fel a saját virágaidat.

Bob Gass

Akkor vagy boldog, ha boldognak gondolod magad.

Eva Stachniak

 

Írjon nekünk, ha a portállal vagy az oldallal kapcsolatban mondanivalója van:

 

Az oldalon szereplő információk, képek, publikációk és adatbázisok szerzői jogvédelem alatt állnak. © | Javasolt minimális képernyő-felbontás: 1024 x 768