Isten ostora - Nemzeti Színház

„Flagellum Dei” (Isten ostora), már életében így emlegették Attilát, a hunok vezérét, az V. századi európai népvándorlás győztes hadvezérét. Bánffy Miklós „A nagyúr” c. drámáját Vidnyánszky Attila formálta át és rendezte a Nemzeti Színház arénává alakított színpadára, Rideg Zsófia dramaturg segítségével. A színpadon ül a kb. 300 főnyi közönség is, ennyien férnek el a játéktér mögötti néhány sorban.

Az ovális tér külső soraiban ülünk, a tér felfogható óriás sátornak is, átmérőjében, hosszanti alakban helyezkedik el a játéktér. Díszlete egy kerek plató, ez lesz majd Attila és Mikolt nászéjszakájának színhelye, oldalán két hatalmas kerék éktelenkedik, és legtöbbször a táltos forgatja kézi erővel körbe-körbe. Mert vészterhes idők jártak akkor is, most is, Attila leigázott népei meghódoltak, de bosszút is állnának szívesen, ha alkalom adódna rá. És most adódik: Mikoltot - gót hercegnő az Amalok törzséből - akarják eszközül felhasználni a „rettentő Nagy Úr” megölésére, a lány maga is gyűlöli rabtartóját. Népét, szüleit, nagyszüleit Attila ölette meg, s ő egyedül maradt.

Bánffy Miklós történetében az Attilát Rómából hazaváró hun tábor megosztott, csak a kellő pillanatot várja, hogy valaki fellázadjon, vagy a „nagyúr” megölését felvállalja. Hiába van hatalma csúcsán, nem győzte le Rómát egyértelműen, inkább minden leigázott népet ellenségévé tett. A keresztény egyház feni rá legjobban a fogát, pogányságában csak a barbárságát látják, és gyűlölik a benne lévő őserőt, amely hallatlan győzelmekre képes, életerős, bátor. A bizánci császár Euthymost küldi követként Attila táborába, próbálja árulásra kényszeríteni a nagyúr embereit, a végső cél: meg kell ölni a fenevadat, mert a keresztény egyház nem bír vele. Így lel rá a követ és kísérete Mikolt hercegnőre, aki szövetségesük lesz, mindketten Attila elveszejtését akarják. Mérgezett hajtű szolgál majd gyilkos szerszámul a nászéjszakán. Attila ugyanis hazatér, tisztában van az ellene szőtt összeesküvésnek, de Mikolt szépsége megragadja, feleségül veszi magának. Nem fél a haláltól, sőt elébe megy. A nászéjszakán a bosszúra éhes hercegnő megszúrja ugyan mérgezett tűjével a „nagyurat”, de közben belészeret a férfiba, elragadja az óriás ereje, nyugalma, rendíthetetlensége. Attila a felkelő Napba kapaszkodva hal meg, költőien, szinte keresve a halált, mert nincs több dolga már az életben. Mikolt volt az utolsó, amit megszerezhetett földi életében. A lány gyűlölete a férfit megismerve csodálatba ment át.

Bánffy Miklós 1912-ben írt, és 1921. március 18-án, a Nemzeti Színházban bemutatott drámája (rendezte Ódry Árpád, a színház akkori igazgatója Ambrus Zoltán volt) most Vidnyánszky Attila rendezésében új aktualitást nyert. Azt látjuk, hogy a rettegett hadúr korántsem olyan félelmetes, mint amilyen a híre, egyenrangú fél a bizánci keresztény császárság ellenében. Számolni kell vele, ráadásul varázsa van, még ellenségei sem hagyhatják figyelmen kívül, sőt csodálják. A nyugatinak számító új keresztény egyház nem különb, mint a barbár, keleti hun vezér. Ki győz? Aki hosszútávon fennmarad. A hunok eltűntek, a kereszténység fennmaradt máig, bár szekularizálódott. Jelen korunk Nagy Sándorként tekint Attilára, az Isten ostoraként félt és csodált népvándorlási győztes hun uralkodóra.

A rendezés elhagyta Bánffy művének legtöbb statisztaszerepét, nincsenek tömegjelenetek, kimaradnak az oguzok, kobzosok, egy kivételével az összes hírnök, nyoszolyólány, ispán, pásztor, szolgák és rabok. Kimarad Ardarik (gepida király), ifjú Detre, Hunnimund (a rugiak királya), Edek (hun vezér), az ő szerepük valóban elhanyagolható, de kimarad Demetrios is, akit Attila emberei elfognak az aranypénzekkel. Belőle már csak kipreparált koponyája marad meg a rendezésben, amely a fővonalra koncentrál, közben hatáskeltő eszközöket alkalmaz. Ilyen hatáskeltő eszközök a hangeffektusok: sámándob verése, közeledő lódobogás, nyerítés, fegyverzaj, mennydörgést imitáló zene, székelykeserves éneklés (Kanalas Éva m.v.), vagy a tömjénfüstölés, olajégetés, hamuszórás, de hatáskeltő a gyékényből szőtt harci ruha, az agancsból készült trónszék, a gránátalma elfogyasztása, aranypénzek kiborítása, aranykereszt harci és vallási jelentősége. Mindezek, és még a vad, nomád indulatok, az „időkerék” állandó hajtása, táltos jóslása, félelmetessé, lenyűgöző hatásúvá teszi a látványt, mindamellett elbűvöl költőisége.

A megváltoztatott címben („Isten ostora”) szereplő hun uralkodónak sokkal rosszabb a híre, mint ő maga, amikor megjelenik hosszú várakozás után. Nagyvonalúbb és szelídebb, mint képzeltük. Mátray László egyenesen bájosra játssza a figurát, aki nem öl, nem pusztít, nem haragos, megelégelte sikereit, boldogan hal meg, inkább saját akaratából, mint gyilkosság okán. A színész izmos, erőteljes fellépése megmosolyogja Mikolt hercegnő óvakodásra való felhívását, a jelenet hasonlatos Szun Vu Kung és Buddha párharcához Szabó Lőrinc versében. Trokán Anna Mikolt hercegnő szerepében átszellemült és érett alakítást nyújt, Horváth Lajos Ottó Berik herceg, Farkas Dénes Kurkut kán, Fehér Tibor Ataulf nomád harcos szerepek alakítóiként ősi erőt sugároznak a figuráknak. Kevésbé érezhető ez az ősi erő Olt Tamás főtáltos alakításában, a szerep maga is kissé erőltetett, a színész nem tud igazán mit kezdeni vele, nehézkes benne. Remek figurát látunk Reviczky Gábor Euthymos bizánci követében, cinikus, akarnok, végül nevetségessé válik hazugsága leleplezésekor. Még messzebb megy iróniában Bodrogi Gyula, ő Zerkon udvari bohócot játssza. Mészáros Tibor transzvesztita öltözetben hercegnőként lejt táncot (az eredeti drámában nem szerepel ez a figura), színpadi léte pusztán hangulat. Az egyház haragját Szatory Dávid püspöke képviseli (ő sem szerepel az eredeti szereposztásban), erőteljes, átkot és szitokszót ismétlő hangja meggyőző erejű. Bánsági Ildikó Eiréné szerepében az örök női aggodalom megtestesítője. További szereplők: Bakos-Kiss Gábor (Hilárion), Janka Barnabás e.h. (hírnök), Ruscsák Péter e.h. (Iszla). A szokatlan, leginkább eredetinek mondható díszletet és jelmezt Olekszandr Bilozub tervezte, hosszú idő óta minden Vidnyánszky rendezésnek ő a díszletkivitelezője. Rendezőasszisztens: Herpai Rita.

Értelem és érzelem egyszerre hat ebben az előadásban, szokatlanul szép, megható. Mottója lehetne Attila sokatmondó válasza bírálóinak: „nektek barbár az, akit nem ismertek.” Sokat szenvedünk ettől nemzetként és emberként is.

Budapest, 2014. december 21.

Földesdy Gabriella

Írjon nekünk, ha a portállal vagy az oldallal kapcsolatban mondanivalója van:

Az oldalon szereplő információk, képek, publikációk és adatbázisok szerzői jogvédelem alatt állnak. © | Javasolt minimális képernyő-felbontás: 1024 x 768