Furulyaszó hallatszik a színpad felől, ahol nyers rönkökből épített díszletet látunk, ami az első részben az Ajnádi család szerény hajlékának díszlete, a második rész pedig az erdőben játszódik, magas fák tövében. Favágók fejszéje suhint, döntik a fát.

Nyírő József hittel és reménységgel teli havasi színművét vette elő az új Színház, hogy egyrészt felmutassa az író igaz emberségét, amelyet minden művében képvisel, másrészt hogy melegséggel töltse el az ott ülő közönség szívét, látva a székelység két világháború közti embert próbáló sorsát, kitartását egymás mellett jóban-rosszban.

A „Jézusfaragó ember” ősbemutatója 1937. október 1-jén volt a Nemzetiben, Németh Antal rendezte Hosszú Zoltán játékmester segítségével, Horváth János díszlete szellős volt, nem csapta agyon a mű költőiségét. Az akkori kritika kedvezően fogadta a darabot, dicsérték a székely beszéd színpadi megjelenítését, Tímár József nagyszerű játékát a szobrász szerepében. 41-szer játszották, ami sikernek számított.

A baj az, hogy Ajnádi Ferenc szobrászművész Isten ellen való lázadásában nem olyan Jézust farag a keresztre, amilyen a plébánosnak megfelel. De bárki megnézi, elborzad a látványtól. A faragott Krisztus aszott, aránytalanul hosszú kezei az égbe nyúlnak, arca felismerhetetlen, szakállas, töviskoszorúja mérges kaktuszra emlékeztet. A szobrász lázad a körülötte lévő világ, a szegénység, végül is Isten ellen, Krisztusa azért ilyen kiábrándító, a plébános pedig híveinek reménységét védi, nem állíthat ki egy olyan feszületet, amely nem lelki békét, hanem káoszt hirdet híveiben.

Pedig az Ajnádi családnak nagy szüksége lenne kenyérkeresetre, a feszületért ígért négyezer lejre, máról holnapra élnek feleségével, ágnessel, és két kisfiukkal, Ferenccel és kicsi Andrással. A fordulat akkor következik be, amikor a szobrász beáll favágónak éltes Dávid hívására. Bár nem neki való munka, elvállalja. Aztán jön a nem várt fordulat, ügyetlensége következtében az egyik kidöntött fa éppen Dávidra esik. Éltes Dávid búcsúzása a földi élettől, szeretteitől, kibékülése ellenségével, ártó Mihállyal egy szeretetteljes közösséget varázsol a szobrász elé, és rajta keresztül a nézők elé is. Azt sugallja, hogy az élet nem teher akkor sem, ha nagyon nehéz a sors, és a halál nem szörnyűség, hanem megtérés egy másik világba, megnyugvás, pihenés a földi siralomvölgy után.

Éltes Dávid meghal, de halála megtermékenyíti Ajnádi művészetét, Krisztusát immár megváltoztatja egy betlehemi kis Jézus szívének megfaragásával. ártó Mihály is helyére kerül, régi szerelmét nyeri vissza, amikor elmúlik benne a gyűlölet.

Kerényi József díszlete a nyers rönkfákkal jól szolgálja az ihletett előadást, amelyet Szőke István rendezett. A székely öltözeteket Fekete Mária tervezte, a zenét Könczei árpád szerezte.

A szereplők kivétel nélkül lélekkel játszották és élték Nyírő József szép, veretes szövegét. Nevük legyen megemlítve: Szarvas Attila, Bicskey Lukács, Mihályi Győző, Koncz Gábor, Almási Sándor, Bordán Irén, Vass György, Kökényessy ági, Koncz Andrea, Brunner Márta.

Szép esténk volt az új Színházban.

Földesdy Gabriella